Hungarian

A Nemzetközi Marxista Irányzat (IMT) nyilatkozata elmagyarázza, hogy a kapitalista rendszer teljesen képtelen a koronavírus válságot kezelni és milliók életét veszélyezteti ezzel. Ilyen helyzetben félmegoldások és a rendszert itt-ott variáló lépések reménytelenek. Drasztikus lépések kellenek ahhoz, hogy a közeledő katasztrófát el lehessen kerülni. 

Magyarország. A munkásosztály ébred, a radikális egyetemisták pedig országszerte dühösen tiltakoznak. A 400 óra kötelező túlóra ellen tiltakozó mozgalom december közepétől dübörög. Orbán autokrata rezsimje első alkalommal nyomás alatt áll.

A Kongresszus Párt hiteltelenné válása, a tömeges elégedetlenség, egy kialakuló gazdasági válság és a korrupció-ellenes hangulat oda vezetett, hogy a vezető osztály többé már nem támaszkodhat a Kongresszus-pártra. Az utóbbi időszakban, amikor hatalmon volt, a Kongresszus-párt széles körű liberalizációt hajtott végre a gazdaságban. Ez mégsem felelt meg annak, amire az indiai kapitalizmusnak ma szüksége van.

India az elmúlt két évben két igen kemény általános sztrájkot is átélt, melyek az országban meglevő éles osztályviszonyokról tanúskodtak, az ottani választások a kommunista és baloldali pártok számára mégis katasztrofális eredményt hoztak. Ez a látszólagos ellentmondás rávilágított a pártok vezetőinek szerepére és arra való képtelenségükre, hogy kiutat mutassanak a jelenlegi patthelyzetből, amelynek létrejöttéért őket terheli a felelősség.

A kubai forradalom fennállásának legnehezebb pillanatai előtt áll. A szigetországban általános vélemény, hogy társadalmunknak fontos változásokon kell átesnie. Ezen belül azonban vita folyik azok sebességéről, hatóköréről, tartalmáról és karakteréről. Fontosak a határok, melyek kijelölik, meddig mehetnek ezek a változások anélkül, hogy ellenőrizhetetlenné válva a rendszer, amelyet 50 éve védelmezünk, amelyért lelkünket, szívünket, életünket adtuk, eszméit és alapjait sértenék.

Mubarak, a zsarnok megbukott! Ez egy hatalmas gyozelem, nem csak az egyiptomi embereknek, hanem az egész világ dolgozóinak! A 18 napos folyamatos forradalmi mobilizáció, 300 halott és több ezer sérült után, Hoszni Mubarak 30 éves zsarnokság örökre eltunt!

Idén ünnepli századik évfordulóját a modern történelem egyik nagy eseménye. 1910. november 20-án Díaz elnök csalással megnyerte a választásokat, ellenfele Francisco I. Madero külföldre menekült és felszólított a nemzeti felkelés megindítására. Ez volt a mexikói forradalom kezdete. Mára megértek a feltételek egy újabb forradalomra, ezúttal a proletariátus vezetésével.

Néhány nappal azután, hogy a szeptember 26-i parlamenti választásokon egymillió szavazatot veszítettek a forradalmi erők, elkezdődött a tanulságok levonása a Venezuelai Egyesült Szocialista Pártban (PSUV). A volt kereskedelmi miniszter, Eduardo Saman interjút adott a Lucha de Clases című újságnak, amely a Nemzetközi Marxista Irányzat (vagyis az IMT, amiről a Latin-Amerika havilap 2. számában, a 19, 20, 21. oldalán olvashatsz bővebben) venezuelai szekciójának lapja.

A Pew Research Centre közvélemény-kutató intézet legutóbbi, Egyesült Államok-beli felmérése meglepő eredményt mutatott. 1500, véletlenszerűen kiválasztott észak-amerikainak kellett választaniuk, véleményt alkotniuk olyan kifejezésekről, mint "kapitalizmus" vagy "szocializmus".

Az imperialisták újból megtámadták a kubai forradalmat. "Demokratikus jogokért" sírnak és kiabálnak, de valójában arról van szó, hogy nagyon nyugtalanítónak találják egy olyan ország létét, ahol a termelőeszközök nincsenek magántulajdonban, ahol a forradalom él, minden hiba és nehézség ellenére, és ami továbbra is viszonyítási pont Latin-Amerika elnyomott népei számára.

Az Új Antikapitalista Pártot (NPA) azért hozták létre Franciaországban, hogy alternatívát nyújtson mind a kommunista, mind a szocialista párt mellett. E két párt vezetői egyre inkább elhajlanak a piacorientált politika irányába. A valóságban az NPA vezetői is ugyan-abban a betegségben szenvednek, mint a hagyományos pártok.

Page 1 of 4