A munkásigazgatás alatt álló gyárak második találkozója: „A mi szolidaritásunk tartós!"

Hungarian translation of Report on the Second Latin American Meeting of Worker-Recovered Factories (July 6, 2009)

A munkásigazgatás alatt álló gyárak második latin-amerikai találkozójára június 25-27-ig került sor. Több mint 200 munkás gyűlt össze Caracas Nemzeti Könyvtárában, hogy nemzetközi szinten megvitassa az elfoglalt gyárak mozgalmának a perspektíváit. Az egész világból képviseltették magukat a munkások, így Paraguayból, Bolíviából, Mexikóból, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából, Törökországból, Irakból és Kanadából is.

A Mitsubishi, a Vivex, az Inveval, az újonnan államosított La Gaviota, a guyanai Cabelum gyár aktivistái, Lara állam egészségügyi dolgozóinak frontja, a CEMEX szakszervezete és még sok más szakszervezet és elfoglalt gyár képviseltette magát a találkozón. Sajnos nem tudott részt venni a találkozón a bolíviai COB (Munkások Központi Szövetsége) és az FSTMB (Bányászok Szakszervezeti Szövetsége).

Június 25-én délután 2 órakor kezdődött meg a hivatalos megnyitó találkozó. Néhány technikai információ után Serge Goulart (az Elfoglalt Gyárak Mozgalmának brazíliai nemzeti koordinátora) bemutatta az első felszólalót. Eduardo Samán, a venezuelai kereskedelmi miniszter hosszasan beszélt a forradalom elmélyítésének szükségességéről Venezuelában. A világ kapitalizmusa válságban van – mondta – és „mi nem várhatunk arra, hogy majd magától összedől”. Felhívta a dolgozó embereket, hogy szervezzék meg a harcot és mélyítsék el a forradalmat Venezuelában, ahhoz hogy összedőljön a kapitalizmus. A beszédét azzal fejezte be, hogy újra kihangsúlyozta ennek a találkozónak a fontosságát abban, hogy a munkások tapasztalat cseréje által egy kollektív gondolkodást tudnak felépíteni. A minisztert néhány ajándékkal lepték meg, köztük a venezuelai Nemzetközi Marxista Tendencia (IMT) egyik aktivistája a Pablo Cormenzana által rendezett filmmel, amelynek címe Az Inveval csatája: harc a munkások önigazgatásáért Venezuelában. César Gonzáles, a munkások által elfoglalt gyárak koordinátora Paraguayban szintén egy filmet ajándékozott a miniszternek a Cerámica Itauguáról, ami a munkásai által elfoglalt kerámia gyár Paraguayban.

Lalo Paret, az argentínai Elfoglalt Gyárak Nemzeti Mozgalmától szintén felszólalt találkozón. Annak a fontosságáról beszélt, hogy különbséget kell tenni a munkás szövetkezetek és a munkások felügyelete alatt államosított gyárak között. A szövetkezetek válasz a kapitalizmus problémájára. Ha a munkások szövetkezeti modell alatt üzemeltetik a gyárat, akkor arra lesznek kényszerítve, hogy ragaszkodjanak a kapitalizmus versenylogikájához. Másrészről viszont az államosítás a munkások felügyelete alatt biztosítják, hogy a munkások érdekei nem a piac parancsának alá lesznek rendelve. Ahelyett, hogy ezek a gyárak csak az ott dolgozó munkásokhoz tartoznának, ezek minden munkáshoz tartoznak és a társadalom egészéhez. Ez egy nagyon fontos lecke volt, amit az argentin példából megtanulhattunk – mondta.

Luis Primo volt a következő felszólaló a FRETECO-tól. Ő a munkásigazgatás alatt álló gyárak első latin-amerikai találkozójának szervezője volt és ezenkívül az UNT szakszervezeti tagja. Kihangsúlyozta, hogy az egyik legnagyobb probléma, amivel a munkásosztálynak szembe kell néznie Venezuelában és külföldön, az hogy hogyan alakítsa át a kapitalista igazgatást a munkásosztály igazgatására. A munkások már megtanulták, hogy mi az a munkásfelügyelet, most meg kell tanulják, hogy mi az a munkásigazgatás. Azt is meg kell tanulják, hogy a „nemzetit, hogyan rakják össze a nemzetközivel” – mondta.

A La Gaviota – ami egy mostanság kisajátított szardínia üzem – egyik képviselője szintén beszélt a találkozón. Pascuala azokról a nehézségekről beszélt, amivel neki és társainak szembe kellett néznie, amikor elfoglalták a gyárat. Mindenekelőtt azért volt nehéz, mert hiányzott a nyersanyag. Nagyon sok munkás elkedvtelenedett és nem hittek benne, hogy meg tudják csinálni. Végül az anyagok megérkeztek és ez igazolta számukra, hogy a munkások „meg tudják csinálni egyesülve és együtt”. Tudták folytatni az előállítást a munkások felügyelete alatt. „Meg tudjuk csinálni a főnökök nélkül” – mondta. Most a munkások döntik el, hogy mi legyen a mennyiség és hogy kinek adják el. „Most mi csinálunk mindent – és megehetjük a szardíniákat!”

Félix Martínez – aki a Mitsubishi Munkások Új Generációjának a Szakszervezetének (SINGETRAM) az általános titkára – felszólalásában a rendőrök brutalitásról beszélt, ami két elvtársuk halálával végződött. „Chávez előtt – mondta – a szakszervezetek semmilyen támogatást nem élveztek”. Általános volt, hogy megverték vagy megölték az aktivistákat. Chávez képes volt támogatást nyújtani a munkások harcában Venezuelában. A két Mitsubishi dolgozó halála óta a gazdasági harc politikai harccá vált, és ez ideológiai éberséget követel. „Most, hogy találkoztunk az IMT-vel – mondta – megtanultuk, hogy hogyan legyünk ideológiailag éberek, iskolákat fogunk indítani a munkások számára.”

Kihangsúlyozta a fontosságát a különböző országok munkásai gondolatainak cseréjében a szocializmusért folytatott harcban. Olyan szakszervezetre van szükségünk, amelyek még demokratikusabbak és olyan vezetőkre, akik a munkásokért harcolnak és biztosítják, hogy a különböző csoportok érdekei találkozzanak. A legfontosabb – emelte ki –, hogy a termelőeszközök a munkások kezébe kerüljenek. „Mi egy olyan fejlődésnek vagyunk a részesei, amely a világméretű szocializmus felé vezet. Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy ez az egyetlen út előre, kollektívan. A mi szolidaritásunk tartós.”

Miután Félix beszélt egy perces néma csöndben emlékeztek meg arról a két munkásról, aki a Mitsubishi gyárnál elesett és minden munkásról, akit bántalmaztak vagy meggyilkoltak.

A nap utolsó felszólalója Jorge Paredes volt, az Inveval szakszervezet elnöke. Ő a magántulajdon felszámolásának és a bürokrácia valamint az állam elleni harc fontosságáról beszélt. Kifejtette, hogy a FRETECO, mint ernyőszervezet milyen fontos szerepet fog játszani ezeknek a harcoknak a megszervezésében.

A második nap a különböző országok munkásainak beszámolói következtek. Irak, Kanada, Törökország és Paraguay képviselői számoltak be a saját országukban fennálló helyzetről.

A nemzetközi beszámolók után Pablo Cormenzana – aki az Inveval csatája című film rendezője – a venezuelai forradalomról és az elfoglalt gyárak harcáról beszélt. Pablo kiemelte, hogy Venezuelában a munkások forradalmának központja az elfoglalt gyárak mozgalma. De sajnos Venezuelában a munkások nem számíthatnak az államra, hogy az ő érdekeikért harcoljon. Vannak a kormánynak még olyan tagjai, akik a burzsoázia érdekeit képviselik és ez az Inveval esetében tisztán meglátszódott. „Ez az osztályharc mikrokozmosza” – mondta. Négy éve államosították, de nem termel teljességben, csupán szelepeket javít a bürokrácia szabotázsainak köszönhetően. Annak ellenére, hogy Chávez úgy üdvözölte az Invevalt, mint egy olyan példát, amit követni kell, és aláírta a rendeletet a költségvetéséről és elrendelte az Acerven (az Inveval testvérgyára, öntőüzem, ami az Inveval életen maradáshoz szükséges) kisajátítását, semmi nem ment végbe és a bürokrácia szándékosan szabotálja az Invevalt. Ez megmutatja a szükségességét annak, hogy előre lépjünk és nemzetközi szolidaritási kampányba kezdjünk.

A venezuelai társadalomban a munkások szükségletei még nem találkoztak. A bürokrácia még mindig fenyegetést jelent és barikádot állít a forradalom ellen. Most a gazdasági válsággal a helyzet még veszélyesebbé vált és ez a vezetés kérdését veti fel. A munkásosztálynak be kell fejeznie a forradalmat, át kell vennie a hatalmat. Ezért nagyon fontos gyári tanácsokat szervezni nemzeti szinten.

A második nap egy vitával végződött a magántulajdon a társadalmi tulajdon ellen témában. A vita nagyon aktív volt és nagyon sokan hozzászóltak. Gerardo Xicotencatl, az Olympia – elfoglalt gyár Mexikóban és kulcsfontosságú harc szempontjából Mexikóban – szakszervezeti vezetője a mexikói politikai és társadalmi helyzetről beszélt általánosságban, valamint az Olympia konkrét harcáról.

A harmadik napon a munkások egész világon való elnyomásáról voltak beszélgetések. Az argentin, brazil és venezuelai munkások mondták el saját tapasztalataikat. Josie Brazíliából ismertette a diákok ottani helyzetét. A végén egy javaslat született, hogy egy nemzetközi bíróságot hozzanak létre a társadalmi mozgalmak kriminalizálása és a munkások elnyomása ellen az egész világon. Ezt meg is szavazták.

Egy különleges szolidaritási nyilatkozatot is megvitattak és megszavaztak az iráni helyzettel kapcsolatban. Ez a határozat elítéli a reakciós rezsimet és üdvözli a forradalmi mozgalmat, ami megjelent az utcákon az elnyomás ellenére. Ez megmutatja, hogy a latin-amerikai munkások figyelemmel követik az iráni eseményeket és teljes mértékben szolidaritást vállalnak az Iránban élő testvéreikkel.

Egy másik határozat a brazil elnöktől, Lulától követeli, hogy adja vissza a Cipla és az Interfibra gyárakat a munkásoknak.

A találkozó végső határozata nem sokára elérhető lesz, beleértve a nemzetközi üdvözlőüzeneteket is a különböző országokból.

A találkozó teljes mértékben pozitív volt. Ez az előző 2005 októberében tartott találkozónak a tökéletes folytatása lett. De most a politikai helyzet világszinten sokban megváltozott. Egyrészt, mert a munkások érezték, hogy ők maguk szervezték meg ennek a találkozónak a költségvetését. Másrészt pedig a kapitalista gazdasági válság új rétegeket helyez el ebben a küzdelemben és ezek a küzdelmek egyre inkább aktívvá vállnak. „Nagyon fontos, hogy összefogjuk ezeket a harcokat, és egységet építsünk a munkások között nemzetközi szinten is” – mondta az egyik szervező.

A találkozó utolsó döntése az volt, hogy a következő találkozó Buenos Airesben, Argentínában legyen és hogy annak már még inkább nemzetközi jellege legyen, ahol nem csak a latin-amerikai országok, hanem az európai, közel-keleti, ázsiai és afrikai országok is nagy mértékben képviseltetik magukat.

Source: Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság