In Defence of Marxism

November 25-én, pénteken, Olaszországot megállította egy négyórás általános sztrájk, amelyet a három fő szakszervezet irányított, a CGIL, CISL, és az UIL.

A sztrájk az idei év költségvetése ellen irányult, amely ismét bebizonyította Berlusconi és kormánya munkásellenes jellegét. Az új költségvetés 500 millió eurót von el a szociális juttatásokból, amely 50%-os csökkentést jelent. Erre jön még a recesszió, amely a tömeges elbocsátásokkal már így is drasztikusan érinti az olasz dolgozók életszínvonalát. Ha az ipari munkahelyek 2000. évi számát 100%-nak vesszük, akkor most közel 85%-nál vagyunk, amely 15%-kal kevesebb munkahelyet jelent 2000-hez képest.

Ugyanakkor a Berlusconi-kormány privatizálni szándékozik a „Trattamento di fine rapporto” nevű alapítványt, amely a dolgozóknak biztosít egy nyugdíj melletti összeget, az alapítványban való tagság években számolt időtartama alapján. Ez arra fogja kényszeríteni a munkásokat hogy magánkézben levő nyugdíjpénztárokhoz forduljanak, amelyek következésképpen biztosító-nagyvállalatok kezében lesznek, és egészen véletlenül Berlusconi vállalatainak nagy része ebben a szektorban található.

Ez egy hanyatló kormány utolsó, de veszélyes ténykedése. A jobboldal veszít a szavazatokból választásról választásra. A legutóbbi regionális választásokkor a jobb két millió szavazatot veszített a közép-baloldal javára.

„Berlusconi úr” hanyatlását a 2002-ben kezdődött munkásmegmozdulások hulláma jelzi, amelyekről több cikk is megjelent ezen oldalon.

Pénteken láthattuk ismét az olasz dolgozók harci kedvét. A szakszervezetek adatai szerint a munkások 80-90%-a vett részt a sztrájkban. Felvonulásokat láthattunk Milánóban, Rómában, Torinóban, és Palermóban, több tízezer dolgozóval az utakon. De több városban, a szakszervezet bürokráciájának cselekvőképtelensége miatt, a jelenlét a megmozdulásokon alacsony volt. A sztrájkot négy órára korlátozni egyébként is olyan volt, mintha tompa kést adtak volna a dolgozók kezébe. A főnököknek lehetőséget is ad arra hogy nyomást gyakoroljon a munkásokra a kiesett négy órai termelés ledolgozására, amivel kevesebb időt is enged meg a munkásoknak a tüntetésen való részvételre.

A CISL és az UIL odáig ment, hogy az iskolai dolgozókat visszavonta a sztrájkból, a CGIL pedig a sztrájkjukat egy órára korlátozta, mivel a kormány biztosít 100 eurónyi havi béremelést!

Ezen akadályok ellenére ez a sztrájk folytatta a mozgósítások sorozatát. A mérnökök, a kollektív üzleti megállapodás feletti nézeteltérés miatt fognak felvonulni Rómában, december 2-án, pénteken. Láthattunk egy tüntetést október 25-én is, egyetemi- és iskolai hallgatók részéről, egy állami oktatás ellenes kormánytervezet ellenében.

Továbbá nagyon feszült a hangulat Val Susában, egy Torino közelében fekvő városban, ahol a teljes lakosság harcot folytat egy vasút-pályaterv ellen, amelynek célja egy Franciaországba vezető út lenne. A terv része az, hogy a magas azbeszt- és uránium-tartalmú földet feltúrják, ami beszennyezné a teljes régiót. November 16-án 80 000 ember vonult fel ennek a kis völgyben fekvő településnek az utcáin, szembenézve a rendőrség brutális elnyomásával, akik nem kímélték a tüntetőket. Ez ismét egy példája annak ahogy a lakosság széles rétegének harca a tiszta környezetért mennyire összeférhetetlen a nagyvállalatok érdekeivel.

Ismét látjuk ahogy ezek az ellentmondások nem csak a jobboldalon, de a közép-baloldalon („Unione”, vagyis Unió, a közép-bal pártok koalíciójának új neve) is válságot okoznak. A DS (korábban Komm. Párt), a PRC (Rifondazione Comunista) és a Zöldek vezetői támogatták a tüntetést, amíg a piedmonti régió tanácsának vezetője, Mecedes Bresso, vele együtt a Margherita Párt (a százszorszép, vagyis az Unión belül a fő burzsoá párt) teljes mellszélességgel támogatja a vasutat.

További belső széthúzásokat okozhat a következő szombatra tervezett római demonstráció, amely az úgynevezett CPT-k (ideiglenes fegyházak, ahol illegális bevándorlókat tartanak bezárva) ellen tüntet. Az Unió középmezőnye egyszerűen nem képes támogatni a bezárásukra való igényt, és ezzel tovább fenntartja ezt a barbár intézményt amely árnyékot vet Olaszország demokratikusságára.

Ilyen belső ellentétek hatványozódni fognak, amikor az Unió bekerül a kormányba, ezek pedig olyan ellentétek, amelyek kihasználásával a kommunista aktivisták ketté választhatják az Uniót osztályérdekek alapján.

Mivel a DS újra lehetőséget lát arra hogy bekerüljön a vezetésbe, most megpróbál a burzsoázia kedvére tenni. Meg akarják mutatni hogy megbízhatók. Támogatták Prodit, az Európai Bizottság ex-elnökét a népszavazáson, ahol több mint három millió szavazatot kapott (az összes szavazat 75%-át). Nincsenek ellene egy esetleges Margheritával való közös pártlistának sem. Abszolút nem ellenzik a privatizációkat, sem a munkahely-megszüntetéseket, amelyek az utóbbi időben égető problémaivá váltak az olasz dolgozóknak.

A szakszervezetek vezetői, együtt a DS és a PRC vezetőivel, lekorlátozzák az utóbbi idők magas szintű mozgósításainak erejét az aktuális kormány politikájának befolyásolására, holott a körülmények adottak annak teljes megdöntéséhez. De ez az erőviszonyok szélső-baloldalra való csúszását eredményezné, ez pedig olyasmi amit a munkásmozgalom bürokráciája úgy igyekszik elkerülni mint a pestist.

Soha sem láthattunk ekkora szakadékot a tömegek törekvései és a munkásmozgalom vezetőinek akarata között. A tömegek Berlusconi lemondását akarják. Egy igazi, változtatásra képes kormányt akarnak, amely növelné a reálbéreket és visszavonná a jóléti állam ellen elkövetett intézkedéseket.

Éppen ez az ellentét fog óriási nyomást helyezni az elkövetkezendő Prodi-kormányra. A marxisták ezen kilátás alapján dolgoznak. Beavatkoztunk több mint 30 demonstrációba, és eladtunk több mint 500 példányt a Falce Martello-ból. Egy példa is elég ahhoz hogy körülírjuk a hangulatot. Palma di Montechiaro-ban (Agrigento), Szicíliában, Olaszország legszegényebb részében, a Falce Martello egyik támogatója, és egyben a helyi Ifjú Kommunisták vezetője egyike volt a beszédet tartóknak, és körvonalazott egy alternatívát; egy munkásalternatívát. Ennek köszönhetően eladtuk a Falce Martello minden példányát ami csak nálunk volt. Az öregebb munkások szemébe könnyek szöktek, amikor hallgatták beszédét, amely reményt adott abban, hogy az új generáció képes felvenni a harcot egy szebb jövőért. Az osztályharc továbbvitele ebben az országban egy olyan feladat, amelytől a marxisták nem fognak meghátrálni.