Magyarország. A munkásosztály ébred, a radikális egyetemisták pedig országszerte dühösen tiltakoznak. A 400 óra kötelező túlóra ellen tiltakozó mozgalom december közepétől dübörög. Orbán autokrata rezsimje első alkalommal nyomás alatt áll.

A Kongresszus Párt hiteltelenné válása, a tömeges elégedetlenség, egy kialakuló gazdasági válság és a korrupció-ellenes hangulat oda vezetett, hogy a vezető osztály többé már nem támaszkodhat a Kongresszus-pártra. Az utóbbi időszakban, amikor hatalmon volt, a Kongresszus-párt széles körű liberalizációt hajtott végre a gazdaságban. Ez mégsem felelt meg annak, amire az indiai kapitalizmusnak ma szüksége van.

India az elmúlt két évben két igen kemény általános sztrájkot is átélt, melyek az országban meglevő éles osztályviszonyokról tanúskodtak, az ottani választások a kommunista és baloldali pártok számára mégis katasztrofális eredményt hoztak. Ez a látszólagos ellentmondás rávilágított a pártok vezetőinek szerepére és arra való képtelenségükre, hogy kiutat mutassanak a jelenlegi patthelyzetből, amelynek létrejöttéért őket terheli a felelősség.